Archívum | Várnegyed magazin | Az I. kerület hivatalos hírportálja. Minden, ami Budavár, Várnegyed és Bel-Buda.

Különszámmal emlékezünk Budapest második világháborús ostromára

Ostrom80

stickerey

-

2026. február 13.

Különszámmal emlékezünk Budapest második világháborús ostromára

Az elmúlt egy év során kiemelt figyelmet fordítottunk Budapest második világháborús ostromára. Lapunkban számos cikk látott napvilágot az 1944 végén és 1945 elején történt brutális, megrázó és embert próbáló eseményekről. Még élő budavári szemtanúk idézték fel emlékeiket, már-már hihetetlen mikrotörténetek elevenedtek meg hasábjainkon. Az évfordulóra időzítve különszámban szedtük össze a témában megjelent írásainkat, amely a Budavári Önkormányzat Ostrom ’45 – Budavár a háború poklában című, a Városházán tartott ünnepi megemlékezésen és Varga Dániel önkormányzati képviselő vezette kerekasztal-beszélgetésen mutatkozott be.

Böröcz László polgármester a megemlékezésen egybegyűltek előtt többek között arról beszélt: „A mai eseményünkön is beszélünk arról, hogy mit tett a háború az emberekkel, a közösségekkel; a történészek kerekasztal-beszélgetése is segít abban, hogy megértsük, mi történt és miért nem engedhetjük meg, hogy újra megtörténjen. Budavár túlélte a háborút, újjáépült romjaiból és ma is szépítjük, fejlesztjük. De mindig emlékeznünk kell arra, hogy egy háborúnak nem lehetnek nyertesei. Világosan ki kell mondanunk, hogy soha nem kérünk az olyan döntésekből, amelyek városokat tesznek romhalmazzá és embereket áldozatokká.” Hozzátette, polgármesterként is fontosnak tartja, hogy ne csak a száraz évszámokat ismerjük, hanem azokat az emberi történeteket is, amelyek mögött valódi arcok, küzdelmek és remények vannak. Csak így érthetjük meg ugyanis igazán, miért olyan fontos vigyáznunk arra a békére és közösségre, amiben ma élhetünk.

Fazekas Csilla alpolgármester többek között az Ostrom és remény című kötetből olvasott fel részleteket, amely egy vizívárosi lány, Andai Franciska korabeli naplóját tartalmazza, aki tizenéves fejjel élte át az ostromot és a szovjet csapatok fővárosba nyomulását, a németek visszavonulását.

A beszélgetésen a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) igazgatója, Nyári Gábor, valamint Strausz Péter tudományos igazgató vettek részt, és beszéltek az ostrom hátteréről, előzményeiről, hatásairól és valóságáról.

Hogy a Várnegyed falai nemcsak kövekből, hanem sorsokból és emberi történetekből állnak, azt jól illusztrálta az a Dísz térről induló, a Tóth Árpád sétányon át a Kapisztrán térig tartó emlékséta, amelyen Hollósi Anita vezetésével, Fortepan-fotók és személyes családi történetek segítségével idézték fel az ostrom mindennapjait: azokét, akik a Várhegy mélyén kerestek menedéket, a vízért folytatott küzdelmüket, a sebesültek ápolását a legsötétebb órákban.

Az Ostrom 80 különszámunk digitálisan ide kattintva olvasható. Cikkeinket online itt érik el!

(Fotók: Törő Balázs, címlapkép: Várnegyed)

Semmiért sem adnám Budavárt!

-

2026. február 12.

0

Milyen út vezetett odáig, hogy az Angol beteg című világhírű hollywood-i produkció főcímdala egy magyar népdalénekesé legyen? Ki az abszolút zenei példakép Sebestyén Márta számára? És miért fontos a hagyományos kultúra tovább örökítése? Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész fél évszázada áll a színpadon és viszi a magyar népzenei kincs hírét a nagyvilágba. Jelenleg a Liszt-díjas csembalóművésszel, Andrejszki Judittal, a régizene nagyasszonyával, barokk szopránnal dolgozik együtt.

Meglepte a Budapest díszpolgára cím?

Ez az elismerés a szülővárosomtól érkezett, amire ugyanolyan büszke vagyok, mint a kispesti vagy a budavári díszpolgári címemre. Érdekes, hogy ott is és itt is díszpolgár-társam Puskás Öcsi bácsi… Annak is örülök, hogy Saly Noémivel együtt vehettem át a díszpolgári díjat, nagyon tisztelem a tudásáért. Ő egy született mesélő. Decemberben egyébként átvehettem a Dankó Rádió életműdíját is, és ennek is nagyon örültem. Ezen a gálán Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből Mária altatóját énekeltem, és láttam az arcokon az őszinte meghatódást. A dalt könnyezve hallgatták Peruban is, ahol tavaly turnéztam. Ezek a dallamok annyira hordozzák az érzelmeket, hogy nem kell túl sokat magyarázni rajta. De a szívemhez legközelebb mégis a csempeszkopácsi díszpolgárság áll.

Facebook-oldalán a borítóképen is az ottani Árpád-kori templom látszik…

Első gyerekkori emlékeim egyike! Apai felmenőim itt születtek. Éppen abban az évben, 2010-ben kaptam az itteni díszpolgárságot is, mikor az UNESCO Művész a békéért kitüntető címet. A háromszáz lelkes falu, ahol őseim születtek, és az itteni kis közösség kitüntetése ugyanúgy fontos számomra, mint a Párizsban átvett díj.

Ötven éve van a pályán, a zenehallgatás alapjaiban változott meg azóta. A legtöbben már online, applikációkon keresztül hallgatnak zenét. De Ön hogyan?

Tudom, hogy létezik olyan, mint a Spotify, de nem azon hallgatom a zenét. Mindig csodálkozom, hogy egy kis telefonból több órányi zenét varázsolunk elő. Én továbbra is a CD-ket kedvelem, mert kézzelfogható. Szeretem megfogni a borítót, a füzetkét, a lemezt. És ha az előadó egy számomra fontos ember, akkor alá is íratni vele. Például Jordi Savall katalán művésszel minden nálam meglévő CD-jét aláírattam. Ez azon az utazáson történt, amikor János Károly spanyol király előtt énekelhettem. Emlékszem, itt az Elment a két lány virágot szedni című népdalra esett a választásom, aminek az utolsó versszaka az, hogy nem kell csak János, most is óhajtom. Igazán megijedtem, mit fog ehhez szólni a király felesége… ehhez képest Zsófia királyné – mivel görög származású – megkért, hogy görög nyelven énekelt dalaimból is adjak neki. És ugyanezen az úton jutottam el az Árpád-házi Jolánta aragóniai királyné által alapított ciszterci női kolostorba, és ebben a szent térben együtt léphettem fel Savall-lal.

Azért más uralkodói házaknál is énekelt…

Igen, a brit királynál volt ilyen értelemben az első alkalom. Még megvan az a kifakult külügyminisztériumi fax, amelyen az áll: Megbízás: éneklés a brit uralkodó előtt. A látogatás után aztán nagyon kedves köszönő levelet kaptam Károly hercegtől. Emlékszem, az Úri utcai lakásom postaládájából édesanyám hitetlenkedve vette ki a küldeményt, ki is esett a kezéből.

Hány nyelven énekelt pályája során?

Nem tartom számon, nem török Guinness-rekordokra. Valaki összeszámolta, hogy eddig huszonhét nyelven hallott engem. A zenei memória segítségével az idegennyelvi előadás sem nehéz, számomra a nyelvek is valamiféle zenék. Éppen ezért a zenei hallás fejlesztése, a zenélés elsőrangú segítség mindenféle tanulásban, mert megfelelőképpen segíti a két agyfélteke fejlődését.

Előadóművészi pályája a Sebő Együttessel indult. Akkoriban a népzene is akkora lázadás volt, mint a beat, a rock and roll?

Abszolút! Még gyerekként láttam a Felszállott a páva című tehetségkutatót a tévében, ahol Halmos Béla katonaruhában, gitárral kísérte saját énekét, és az nagyon lenyűgözött. Sebő Ferenc pedig később egy ajánlásra hallgatott meg, és azonnal lecsapott rám, így még gimnazistaként ugrottam fejest a népzenébe. A Halmos Bélától kapott szalagokat hallgattam. Ez számomra egy szabadegyetemmel felérő iskola volt, a Sebő Együttessel való együttműködés, az utazások, a koncertek. A hőskor, amikor a népdalgyűjtés is erőre kapott. Ott alapozódott meg az a Márti, aki aztán lettem. Halmos Béla már nem él, de a róla elnevezett programban mindaz tovább él, amit elkezdett.

Már akkoriban is járt ki Erdélybe?

Igen, de meg kellett várni, amíg útlevélhez jutok. Mert hiába kaptam meg 1974-ben a Népművészet Ifjú Mestere díjat, kiutazásomat egy bulgáriai folklórfesztiválra a Belügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy az „közérdeket sértene”. Anyukám fellebbezett, de nem változtatták meg a döntést. Rá egy évre persze Moszkvába el kellett mennem a Sebőékkel egy április 4-i eseményre… Csak ekkor lett piros útlevelem, amivel aztán mehettem Erdélybe.

A Sebő együttes: Halmos Béla, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Nagy Albert. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Mi hozta meg a nemzetközi ismertséget? A sokak által ismert Deep Forest album?

1983-ban mutatták be az István, a királyt, és ennek a híre is eljutott már azért a határon túlra. Emlékszem, valahol Erdélyben a tisztaszobában a Kossuth-kép mellett volt fenn a falon az album. Ennek nagyon nagy hatása volt. Mondhatjuk, hogy a valódi, széles körű ismertséget a Deep Forest hozta meg. Furcsa, hogy hova el nem jut az ember hangja, ha egyszer kiadják lemezen. Mi Novák Tatával jótékonysági céllal, az erdélyi magyarok megsegítésére vettünk fel dalokat. Ezen a csak nyugaton terjesztett lemezen szeretett bele előadásomba, a csíki népalba a két francia zenész, és ebből született a későbbi Grammy-díjas Deep Forest album világsikert hozó dala, a Marta’s Song.

Hogyan történt, hogy a kilenc Oscar-díjat nyert Az angol beteg főcímdalát Ön énekelte?

Tulajdonképpen ez is a véletlen műve, hogy Anthony Minghella producer rátalált a Szerelem, szerelem című dalra. Kaliforniában turnéztunk, a szünetben megjelent Minghella, és elkezdte magyarázni, hogy most forgatják az angol beteget, és gyönyörű keleties dallamokat keres. Könyörgőre fogta, hogy adjam oda a Szerelem, szerelem című dalt. Akkor még nem sejtettem, hogy kilenc Oscar-díjas, Golden Globe-díjas filmbe kerültem.

Mennyire határozta meg pályáját, hogy édesanyja karvezető, énektanár volt?

Teljes mértékben. De nem automatikus örökség ez, legfeljebb áldás. Várandós anyukám Kodálynál, Lajtha Lászlónál tanult a Zeneakadémián, így már magzat koromban hallottam a zenét. A zene így lett az én kommunikációs nyelvem.

A rítusok és a természettel való harmónia helyett ma a mérhetőség határozza meg a modern embert. Mit vesztettünk ezzel?

A népdal valahonnan nagyanyáinktól jön és adódik tovább, de csak akkor, ha engedjük és hozzá is járulunk. Kodály mondta, hogy kultúrát nem lehet örökölni, minden nemzedéknek el kell sajátítania az ősök tudását és hozzátenni a magáét. Hét évadnyi Felszállott a pává-t zsűriztem végig a Duna TV-ben, öt földrész magyarsága nézte és imádta. Kicsi gyerekek tiszta örömből zenéltek és táncoltak, de sajnos ennek a műsornak vége szakadt. Viszont a fővédnöke vagyok egy Kárpát-medencei népzenei, néptáncos tehetségkutató versenynek, ez hihetetlen boldogság számomra, rengeteg gyerek várja. Ez is bizonyítja, hogy ma is szükség van kapaszkodókra, ami mértéket ad a napjainknak, és erre a népzene tökéletes.

Lassan három évtizede él az I. kerületben, vannak kedvenc helyei?

Igen, akkor még az Úri utcának a Kapisztrán tér felé eső részén laktunk, Egy végtelenül nyugalmas, csodálatos élet volt a Várban. A gyerekeim itt nőttek fel, előszőr a Lovas úti óvodába, majd a Budavári Általános Iskolába, aztán a Toldyba, Kosztolányiba jártak. Hálás vagyok, hogy ilyen gyönyörű történelmi környezetben nőhettek fel. Keresztanyám, anyukám a Mátyás-templom kórusában énekeltek. Én még ma is megállok minden emléktábla előtt, még mindig lenyűgöz ez a világ, ezért is maradtam a kerületben. De a lelki kapocs mellett megvannak az emberi kapcsolatok is, például Vasadi Ágnes doktornő vagy Bakó Annamária könyves nagyasszony, akit már régóta meg akarok látogatni a Liteás kuckójában! Én semmiért nem adnám azt a miliőt, amit itt találok.

Együtt emlékeztek a budai front áldozataira

Ostrom80

stickerey

-

2026. február 11.

0

Együtt emlékeztek a budai front áldozataira

A 81 évvel ezelőtt, Budapest ostromának több mint három hónapja alatt 80 ezer szovjet, 50 ezer német, közel 30 ezer magyar katona, és több mint 76 ezer civil polgár vesztette életét. Az épületek háromnegyede megsérült vagy el is pusztult. Február 10-én a Széna téren közös megemlékezést tartott a harcokban leginkább érintett három városrész: az I., a II. és a XII. kerület, illetve a katolikus és evangélikus egyház képviselői.

Ezen a békés városrészen kétszer is áthaladt a front, és bár a háború pusztításának számai matematikailag kifejezhetőek, mégis felfoghatatlanok. Erről beszélt Őrsi Gergely II. kerületi polgármester az idén már hatodik alkalommal megtartott eseményen. A szomszéd kerület vezetője megjegyezte, „nemet mondunk arra, hogy bárki, hangos jelszavak harsogása mellett sajátosan és egyoldalúan értelmezze Buda történelmének ezt az igencsak sötét időszakát”.

Ostrom 81 - megemlékezés a Széna téren — Önkormányzatok megemlékezése a Széna téren

A várnegyed 754 házából mindösszesen 4 darab maradt sértetlenül. 81 évvel ezelőtt „Robbanások döreje, rettegő emberek léptei, vagy éppen az utcán heverő holttestek között kószáló csend töltötte be a teret” – idézte fel Fazekas Csilla, Budavár alpolgármestere azokat a vészterhes napokat. Budán szinte nem volt olyan család, amelyet nem ért volna közvetlenül veszteség. A közös megemlékezés kapcsán úgy fogalmazott: ahogy a múltunk közös, a felelősségünk is az. A történelem nem kerülethatárok mentén alakul, ebben a közös emlékezetben egy közösséget alkotunk.

Vadász Gábor, XII. kerületi alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy abban a háborúban nem csak külső erők miatt váltunk áldozattá. A nyilas terror során magyar támadt magyarra. Az ostrom történetétől nem választható el mindaz, ami a Városmajorban történt: a nyilas tömeggyilkosságoktól. Utalva a kitörés napi szélsőjobboldali rendezvényre azt hangsúlyozta, nem csak a múltra kell emlékezni, de arra is figyelnünk kell, hogy mi történik ma a megemlékezés égisze alatt.

A esemény végén a nemzeti színekkel megvilágított kőfal előtt elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Koszorúzás a Széna téren. — Az ostrom áldozataira emlékeztek.

Fotók: Vadnai Szabolcs

Kevés olyan csata van, aminek annyi áldozatát ismernénk, mint a mohácsinak | Mohács 500

-

2026. február 9.

0

Kevés olyan csata van, aminek annyi áldozatát ismernénk, mint a mohácsinak | Mohács 500

Az 1526-os mohácsi csata egy korszakhatár. Leegyszerűsítve, ekkor véget ért a középkori magyar állam, az oszmánok benyomulnak az országba, és mintegy 160 évig birtokolják a királyság egy részét. Idén fél évezrede, hogy I. Nagy Szulejmán (ur. 1520-1566) oszmán szultán hadaival vereséget mért a Magyar Királyságra. A budavári Lánchíd Kör ez évi Julianus-emlékelőadása – amelynek vendége a korszak kutatója, Neumann Tibor történész volt – a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a magyar történelem talán legismertebb végzetes eseményét járta körbe.

„Kevés olyan középkori csata akad, amelynek annyi áldozatát ismernénk név szerint, mint az 1526-ban Mohácsnál vívott ütközetnek” – erről beszélt a történész, aki – többek között Varga Szabolcs és Szabó András Péter – kollégáival azt kutatja, hogy pontosan kik vesztek oda az augusztus 29-én lezajlott ütközetben. A mohácsi csata és résztvevői az újabb kutatások és eredmények tükrében című előadásában az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetnek tudományos tanácsadója több olyan toposzt is körbejárt, amelyek annak ellenére tartják magukat a hazai közbeszédben, hogy a történettudomány forrásokkal alátámasztva számtalan esetben bebizonyította annak az ellenkezőjét.

Emberfeletti vállalkozás

Ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, milyen emberfeletti vállalkozás volt szembeszállni az oszmán birodalommal, fontos egymás mellé állítani a két állam korabeli potenciálját. Miután Szulejmán apja, Szelim 1517-ben meghódította Egyiptomot, az Oszmán Birodalom területe mintegy 2,5 millió négyzetkilométerre nőtt, lakosságának számát pedig 12-13 millió főre teszik. Ezzel szemben a Magyar Királyságnak 320 ezer négyzetkilométeren 3,3 millió lakója volt. Ha ehhez hozzávesszük még Csehországot – mivel II. Lajos magyar király (ur. 1516-1526) a cseh trónt is bírta – akkor 445 ezer négyzetkilométeren 5,6 millió főt kapunk. Ennél is beszédesebbek a két uralkodó pénzügyi lehetőségei: míg Lajos két országából évi 410-550 ezer aranyforintnyi bevétellel számolhatott, addig Szulejmán 2,6 millióval. Ugyancsak beszédes, miként azt Kenyeres István egy tanulmányában írta, hogy a magyar királyi bevételek 60 százaléka védelmi kiadásokra ment, aminek tetemes hányadát a mintegy 1000 kilométeres oszmánokkal közös határszakasz nyelte el. Európában sehol nem állomásozott annyi állandó katona akkor, mint a magyar végeken.

*Az 1526-os mohácsi csata legrészletesebb korabeli ábrázolása egy Johann Jacob Fugger által támogatott 1555-1559 között készült krónikából (Forrás: Ehrenspiegel des Hauses Österreich)*

Az, hogy Lajosnak 25 ezer embert sikerült fegyverbe szólítania, nem kis teljesítmény. Csak a kor két európai „szuperhatalmának”, az V. Habsburg Károly (ur. 1519-1556) vezette Német-római Birodalomnak és az I. Ferenc (ur. 1515-1547) irányította Francia Királyságnak volt hasonló méretű hadereje. Neumann Tibor elmondta, a résztvevők összetételét vizsgálva elmondható, szinte alig van olyan vármegyéje a korabeli Magyar Királyságnak, ahonnan ne ismernének elesett személyt. A források is azt bizonyítják, hogy még a cseh és a lengyel határhoz közeli északi vármegyék nemessége is hadba vonult. Kibújni egyébként sem lehetett – minimum jóságvesztés járt érte, de a meglévő dokumentumok szerint, nem is igen akart kibújni senki. Akadt olyan főnemes, aki saját magára hívta ki az ellenőröket, hogy nézzék meg, menne, de annyira sérült a lába, hogy egyedül még lóra ülni is képtelen.

Fiktív hősi halottak

Neumann Tiborék kutatócsoportja eddig több mint kétszáz olyan személyt azonosított be, akik biztos, hogy részt vettek az ütközetben, és el is hunytak a csata során. Érdekes adaléka az eseményeknek, hogy ezeken felül 150 további fiktív szereplőt is sikerült összegyűjteni, akikről maguk, illetve később a leszármazottaik állították azt, hogy ott voltak Mohácsnál, miközben minden arra utal, ezt csak kitalálták. Vajon mi ennek az oka? Az, hogy mivel a magyar nemesi hagyományban a virtusnak, a hadi erényeknek nagyon sokáig kifejezetten fontos identitásképző szerepe volt, ezért részt venni és elesni a mohácsi csatában megdicsőülést jelentett az adott családnak.

Érdekes eredményeket mutatnak a mohácsi tömegsírokból nyert eredmények is. Jelenleg öt ilyen tömegsír ismert, amelyekben a legfrissebb becslések szerint 2000-2500 mohácsi hadifogoly lehetett, akiket az oszmánok – magukhoz szokatlan módon, de minden bizonnyal elrettentési célzattal – lemészároltak. A feltárt tömegsírok halottjait számos vizsgálat alá vetették, így megnézték a fogzománcba beépülő stroncium két izotópjának (87Sr/86Sr) szintjét is. A stroncium e két izotópja azért érdekes, mert ezekkel meg lehet állapítani azt, ki hol született, illetve nőtt fel. Egy-egy terület stronciumszintje ugyanis adott, a fogzománc kialakulásakor abban a szintje azonos a környezetével – így ha tudjuk egy adott régió ilyen jellegű adatait, akkor meg tudjuk állapítani ki, mely régióban látta meg a napvilágot és cseperedett fel. Ezek alapján pedig az látszik, hogy a mohácsi tömegsírokban eltemetett személyek 75 százaléka nem helyi lehetett.

Évszázadok óta összeesküvés-elméletekre csábít a kérdés, hogy a csata során a megáradt Csele-patakba fulladó mindössze 20 éves Lajos király holttestét miért nem emelték még ki akkor melegében, amikor a tragikus haláleset történt. Neumann Tibor ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy egy felpáncélozott mén tömege egy rajta teljes menetfelszerelésben lévő lovaggal, elérhette akár az egy tonnát is. Tudva, hogy a törökök üldözték a csatából hátrálókat, nem lett volna életszerű, ha leállnak egy ingoványos, lápos, süppedős terepen kihámozni a fiatal uralkodót a vértjéből. Ezért miután megállapították, hogy sajnos valóban elhunyt, és megjegyezték a helyszínt, a lehető leggyorsabban elhagyták a csatateret.

Az évszázados Habsburg propaganda átka

A mohácsi események megértésnek ugyancsak fontos eleme a későbbi király, Szapolyai János erdélyi vajda tevékenysége. A mohácsi vész után alig három hónappal magyar királlyá választott – és 1540-es haláláig uralkodó – Szapolyain évszázadok óta ül a Habsburg propaganda, hogy direkt lekéste az ütközetet, hogy a halott király helyébe léphessen. Már az kissé abszurd, hogy Mohács előtt bárki arra gondolt volna, hogy a fiatal király biztos odavész az ütközetben. Ami ennél is fontosabb, hogy Szapolyai a csata előtt óva intette Lajost a frontális ütközettől, miközben az uralkodó ellentmondó üzenetei teljesen megzavarták.

*Az 1526-os mohácsi csata három főszereplője: II. Lajos magyar és cseh király, Szapolyai János erdélyi vajda és I. Szulejmán oszmán szultán (balról jobbra)*

Mohácsnál ott volt és hősi halált halt János király öccse, Szapolyai György. A források nyomán tudjuk, hogy a testvérpár nagyon szoros és jó kapcsolatban állt egymással. Életszerűtlen, hogy János akarta, hagyta volna, hogy öccse odavesszen a küzdelemben, és hogy ha tud, akkor ne vállvetve vele, mellette vegyen részt az ütközetben.

Azt ugyanakkor továbbra is rejtély övezi, merre volt erdélyi hadaival a kritikus pillanatban Szapolyai vajda. Egyáltalán miért hagyta, hogy Mohács után az oszmánok egészen Buda váráig masírozzanak? Valószínűleg nem állunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, felmérve az erőviszonyokat, Szapolyai – ahogy azt korábban Lajos királytól is kérte – nem mert nyílt ütközetet vállalni Szulejmán hadaival. Nem is csoda, hiszen a törökök Szapolyai – legoptimálisabb becslések szerint is legfeljebb 10 ezer fős – haderejéhez képest legalább hatszoros túlerőben lehettek. (Ez a haderő viszont arra jó volt, hogy az oszmánok nem mertek nagyon betörni a Tiszántúlra.) Szapolyai ténykedését segíthet megérteni az az itinerárium, amelyet Szabó András Péter készít és amely bemutatja, az ismert források alapján mikor és hol tartózkodott éppen Szapolyai János.

A Borsos Miklós emléklakásban tartott előadásában Neumann Tibor azt is elmondta, az ötszázadik évfordulóra elkészül az a hősi emlékmű, amelyre felkerülnek a csatában azon elesett magyar és többek között cseh vitézek nevei, akik II. Lajos oldalán harcolva próbálták megállítani az oszmán inváziót.

Nyitókép: Neumann Tibor történész a Lánchíd Kör Julianus-emlékelőadásán 2026. január 31-én (Fotó: Várnegyed)

Feltárulnak a török hódoltság korának végvárai

-

2026. február 6.

0

Feltárulnak a török hódoltság korának végvárai

Az oszmánok 1541-ben egy várnézésnek álcázott „ártatlan” csellel elfoglalták Budát. A Vár bevétele azt jelentette, hogy a török közel 150 évre megvetette a lábát a Magyar Királyság középső részén. A Szapolyai János magyar király (ur. 1526-1540) egy évvel korábbi halálát követően a maradék országrészt – Erdély kivételével – átvevő Habsburg Ferdinánd cseh- és magyar királynak (ur. 1526-1564) új alapokra kellett helyeznie az ország védelmét. Már csak azért is így kellett tennie, mert 1543-ban I. Nagy Szulejmán szultán (ur. 1520-1566) egy újabb hadjáratban olyan erődöket és településeket elfoglalva, mint Esztergom, Visegrád, Tata, Székesfehérvár és Pécs, kiszélesítette azt a folyosót, ahol a hódító oszmánok ki-be jártak az ország szívébe.

Komoly erődítési munkálatok indultak el a védelem megszervezésével összhangban. Itáliai várépítő mesterek érkeztek, akik felmérték a meglévő erődítményeket, hogy aztán a lehetőségekhez mérten, igazodva a kor hadügyi elvárásaihoz (az ágyúzásokhoz), modernizálják a magyarországi védelmi rendszer bástyáit. Ennek keretében járta meg a végvárrendszert az itáliai Giulio Turcho is, aki 1568 és 1572 között mintegy harminc dunántúli várat mért fel embereivel I. Miksa magyar király (ur. 1564-1576) megbízásából.

E vállalkozást, és Turcho korabeli alaprajzait alapul véve mutatja be a magyar végvárrendszer XVI. századi kiépítését a Magyar várak a török korban – Giulio Turcho és várépítésztársainak várfelmérései az 1560-1580-as évekből című könyv. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) gondozásában most megjelent kötetet Domokos György, Pálffy Géza és Schmidt Anikó szerkesztette olyan történészekkel együttműködve, mint Horváth Richárd és Tomka Gábor. A kötet előszavát az MNL főigazgatója, Szabó Csaba írta. A kutatókhoz csatlakozott a magyar várakat immár lassan 60 éve fáradhatatlanul rajzoló, rekonstruáló Kőnig Frigyes Munkácsy Mihály-díjas magyar festő- és grafikusművész, a Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott rektora, aki rajzaival életre keltette Turcho alaprajzait.

A könyv február 5-i bemutatóján a szintén a török hódoltság korszakát kutató Molnár Antal, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetének igazgatója arról beszélt, a munka jelentősége, hogy remek lexikonként egyben bemutatja Turcho és munkatársainak felmérését. Mert ugyan ismertek voltak a várépítőmester vázlatai, egyben így még sose publikálták őket.

A kötet bemutatójával együtt a levéltár épületében tárlat nyílt Kőnig Frigyes várrajzaiból. Ahogy azt Szabó Csaba a megnyitón elmondta, a művésznek a hosszú évtizedek alatt lassan mintegy négyezer várábrázolása készült, a gazdag gyűjteményt az MNL őrzi. A főigazgató azt is elmondta, hogy az 1526-os mohácsi csata 500. évfordulójára rendezett emlékév keretében a levéltár is több kiállítással készül. Így többek között a csata augusztusi időpontjára időzítve a magyarok számára sorsdöntő ütközettel kapcsolatos korabeli iratokat, dokumentumokat is kiállítanak majd a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézetével közös együttműködésben.

A Magyar várak a török korban című kötet várhatóan angol nyelven is megjelenik majd az idei emlékévben.

Március 15-én nyit a Citadella, de a feljutás még kérdéseket vet fel

-

2026. február 5.

0

Március 15-én nyit a Citadella, de a feljutás még kérdéseket vet fel

A Gellérthegyi Lakók Érdekvédelmi Egyesülete fórumának vendége volt Lánszki Regő államtitkár, országos főépítész, aki bejelentette, a Citadella látogatóközpont március 15-én nyitja meg kapuit. A fejlesztés részleteinek ismertetése után a nagy számban megjelent érdeklődők kérdéseire is válaszolt.

Mint ismert, az elmúlt egy évben a Építésügyi és Közlekedési Minisztérium magához vonta a projekt szakmai felügyeletét, és felülvizsgálta a beruházás tartalmi, építészeti, tájépítészeti és működési kérdéseit. A cél azonban lényegileg nem változott: egy olyan megújult Citadella létrehozása zajlik, amely egyszerre nemzeti emlékhely, kiállítótér és nyitott közösségi városi tér. Lánszki Regő elmondta, a Gellérthegy tetején lévő emlékhely mellett szabadtéri közösségi terek, valamint kisebb büféjellegű vendéglátó egységek épülnek, nagy kapacitású étterem azonban nem. Hozzátette, a korábban lezárt, földdel fedett területek megnyílnak, így új, szabadon használható városi tér jön létre elsősorban a budapestiek számára. Az államtitkár a február 3-i fórumon hangsúlyozta, hogy a beruházás, illetve a hatására kialakuló turista-koncentráció nem veszélyezteti Budapest világörökségi státuszát, amit az UNESCO helyszíni missziója is megerősített. A projekt a tervek szerint késedelem nélkül halad, a kiállítás megnyitása március 15-én várható.

Fel a hegytetőre

A megközelítés kapcsán Lánszki Regő elmondta, hogy jelenleg három reális feljutási mód létezik a Citadellához. Az egyik a buszos közlekedés, amelynek kapacitása azonban önmagában nem elegendő a növekvő látogatószám kezelésére. A második lehetőségként korábban felmerült felvonó vagy libegő, ez azonban városképi és gazdasági okokból lekerült a napirendről. Harmadik, hosszú távon elkerülhetetlen megoldást a Gellérthegyre vezető sikló megépítésében látta, amelynek előkészítése már elindult. A Gellérthegyi Sikló Kft. nevű projektcégben 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik (a BKK-n keresztül) a főváros, mely egyébként perben áll a 75 százalékot tulajdonló Siklóberuházó Kft.-vel.

A fórumon részt vevő Böröcz László polgármester erről azt mondta, az I. kerület nyitott a fővárosi tulajdonrész átvételére, és ez felgyorsítaná a fejlesztést, a várható nyereségből pedig a Tabán és a Gellérthegy felől vezető gyalogos útvonalak, lépcsők és zöldterületek is megújulhatnának.

A Citadella látványterve. Forrás: Nemzeti Hauszmann Program

Lánszki Regő emlékeztetett, a Covid-időszak előtt 16-18 ezer turista ment fel éves átlagban egy nap a Citadellárhaz. A fejlesztést követően több időt töltenek fent majd az emberek, számuk pedig átlagosan 20 ezerre növekedhet naponta (természetesen a szezonalitási hullámzást tekintetbe véve), ami 2000 fő / órát jelent. Ennek fényében a problémát jól jelzi, hogy a 27-es busz óránként 600 főt képes felvinni. Kiemelte, hogy az itteni közlekedési probléma már jóval a beruházás megkezdése előtt is ismert volt, a közösségi közlekedés lakosságbarát megszervezése pedig a Fővárosi Önkormányzat feladata. Böröcz László ehhez hozzátette, hogy az önkormányzat tervezési szakaszban lévő elektromos minibusz-hálózata 2027-től teljes kapacitással működve 4-5 ezer turistát tud majd felvinni.

A parkolással kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy lakosságvédelmi parkolási intézkedések bevezetését tervezik, amelyek bizonyos időszakokban kizárólag az ott élők számára biztosítanak parkolási lehetőséget. Hozzátette, hogy a turisták döntő többsége nem autóval érkezik, hanem közösségi közlekedést, taxit vagy gyalogos útvonalakat használ, ezért a hangsúly a forgalom szervezésén és nem új parkolók építésén van. Az államtitkár szerint a megújuló Citadella évente 10–20 százalékos látogatószám-növekedést hozhat, miközben a fejlesztések célja az, hogy a helyiek és a látogatók számára is élhető és fenntartható módon működjön a Gellérthegy.

Frissítés: 2026. február 19-én kapott értesülésünk szerint március 15-én nem nyit meg a Citadella, a nyitás tavasszal várható.

Villanykaros öregdiákok koszorúztak a Várban

Gasztro

stickerey

-

2026. február 5.

0

Villanykaros öregdiákok koszorúztak a Várban

Január 17-én a Fekete Holló étteremben gyűltek össze emlékezésre és koszorúzásra azok az egykori műszaki egyetemisták, akik a valamikor a Magyarság Házában illetve a jelenlegi Belügyminisztérium épületében működött kollégiumban laktak. A népes társaság délután elsőként megkoszorúzta az épület Hess András tér felőli oldalán található emléktáblát, és beléptek egykori kollégiumukba. Ezután törzshelyükön, az általuk Taknyos Varjúra keresztelt Fekete Holló étteremben a köszöntő és koccintás után egy személyes hangvételű előadást hallhattak a kollégium történetéről.

Az öregdiákok az étterem ikonikus holló cégérét is megkoszorúzták, illetve átadták az étteremnek a holló „arany gyűrűjét”. A Fekete Hollóban ezután elérhető lesz a BME-n végzettek illetve a vári kollégiumban élt diákok emlékkönyve is.

Az eseményt a Schönherz Kollégium szervezte és a Fekete Holló étterem biztosított helyszínt a résztvevőknek.

A megosztó figura – kortársak Márai Sándorról

Márai125

stickerey

-

2026. február 3.

0

A megosztó figura – kortársak Márai Sándorról

Egyeseknek „a polgár” csupa nagybetűvel, míg másoknak hideg, gőgös arisztokrata. Sokan csodálták, sokan irigykedtek rá. De mit láttak benne valójában azok, akik ismerték, akik olvasták a cikkeit, regényeit, vagy épp ideológiai lövészárkokból figyelték munkásságát?

Márai Sándor élete és életműve nem csupán könyvek sora, hanem egy életforma manifesztációja. A két világháború közötti Magyarországon ő volt az egyik ünnepelt sztárszerző, az irodalmi élet fejedelme, akit egyszerre csodáltak és irigyeltek. A harmincas években Márai ráadásul nem csak egyszerűen író, újságíró volt, hanem a közvéleményformáló értelmiségi egyik mintaképe. Megjelenése, eleganciája, távolságtartása legendásnak számított. Nagy példaképe, Kosztolányi Dezső pályakezdésekor dicsérte, kijelentve, hogy sok érzéke van a formához, melyet a mai nemzedéktől kapott örökül, ám csak később derül majd ki, milyen szerző lesz belőle.

Mélység és népszerűség

Szerb Antal, a korszak ismert irodalomtörténésze – az Utas és holdvilág és a Magyar irodalomtörténet szerzője – az, aki talán a legpontosabban fogta meg Márai kettősségét: a népszerűséget és a mélységet. Szerinte Márai az a ritka író, akit az ínyencek és a tömegek egyaránt olvasnak. Stílusa csiszolt, mégis élő, nyelve európai veretű magyar, olyan, mint egy tökéletesen szabott angol öltöny: nem lehet belekötni. Az 1937-ben megjelent Féltékenyek regényéről írt kritikájában Szerb arról írt, hogy Márai a „legkevésbé itthoni röghöz kötött, leginkább nyugatos írónk”, aki „monumentális vallomást tesz magyar volta mellett, ugyanakkor vallomást tesz, minden eddiginél erősebben, arról is, hogy örökre nyugathoz tartozik”. Szerinte megdöbbentő, hogy mennyire összetartozik minden, amit Márai alkot. Ugyanakkor a kortársak közül többen azt is érezték:

Márai tudatosan építi saját maga szobrát. Az 1933-as A szegények iskolája című regényéről Schöpflin Aladár műkritikus, akadémikus irodalomtörténész a Nyugatban összességében pozitívan fogalmazott: „Márai művészete elsősorban formai jellegű s ezt a könyvét egy formai gondolat szülte. Szeszélyből született könyvnek tűnik fel első pillanatra, de ez csak forma dolga, valójában komoly magva van: támadás az élet mai berendezése ellen. Költői, de nem elkésett ivadéka Swift Modest Proposal című írásának, amely sokkal borzalmasabb eszközöket ajánlott a maga kora szegényeinek érdekében.”

Botrány és szenzáció

Fontos állomás Márai életében az 1934-es Egy polgár vallomásai, ami a szerző ars poeticájakánt is értelmezhető. „A Polgár vallomásaival az utolsó pillanatban, kapuzárás előtt újra megindult a polgári irodalom Magyarországon” – írta a regényről Hevesi András a Nyugatban. A mű nem csupán irodalmi szenzáció volt, hanem társadalmi bomba is. Márai a könyvben meglehetősen nyersen írt gyermekkori tanárairól, különösen egy premontrei paptanáráról. A sértett, Stumpf György – akit fel lehetett ismerni a sorok között – személyiségi jogi pert indított az író ellen. Ennek végén Márait összesen 2000 pengős pénzbírságra ítélték, ami akkoriban óriási összegnek számított, ráadásul a későbbi kiadásokból ki kellett húznia a sértő részeket. Kassán a könyv valóságos pletykabányává vált. Az emberek nemcsak az esztétikumot keresték benne, hanem egymásra mutogattak az utcán, hogy kiről mintázta Márai a gőgös vagy züllött figurákat.

Kritika a szélsőjobb felől is érkezett. Stumfot védve Oláh György igen támadó hangvételű kritikát írt, amiben sok minden más mellett elmarasztalta az írót „freudizmusban, cinizmusban, felelőtlenségben és intellektuális nihilizmusban” való ábrázolása miatt.

Kodolányi János is komoly kritikával illette. Az 1941-es Esti beszélgetések kötetben megjelenő Sznobok című írásában többek között arról értekezik: „Van Budapesten egy bizonyos máraiizmus. Olyan ez, mint valami lassan, álmosan s mégis szívósan szitáló láthatatlan közeg. Az emberek igen nagy tömege, minden látszólagos mélabúja, szenvelgése, epekedése, kultúrbágyadozása ellenére kitűnően érzi magát benne. (…) Márai bizonyára különb a máraiizmusnál s főkép ebben a nyavalyában tetszelgő kritikusainál, de hogy ez a penetráns közeg egyáltalában van s ilyen fullasztóan nehezedik szellemi életünkre, mégis csak rajta kell számonkérnünk.”

Identitásőrzés az emigrációban

Márai viszonya az úgynevezett népi írókkal (Németh Lászlóval, Illyés Gyulával és köreikkel) sem volt felhőtlen. Utóbbiról például nem túl kendőzetlenül írta naplójában: „Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike, akivel a magyar irodalomban találkoztam. Ez a tehetséges, értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának; a valóságban csak egy harácsoló szabadcsapat regöse. Keserves ébredése lesz. Kár érette.” Azt ugyanakkor szintén megjegyezte: „Illyés az egyetlen, akivel beszélhetnék, aki mindent tud, amit írásról és egy író élethez való viszonyáról tudni kell… vele tudnék beszélni.”

A második világháborút követő időszak törés Márai életében, ugyanis egyértelmű volt, hogy a berendezkedő kommunista hatalom és közvélemény kiveti magából. A kommunista propagandában meghatározó ideológus, Lukács György 1948-ban a Forum című marxista folyóiratban terjedelmes kritikát közölt Márai egyik regényéről, a Sértődöttekről. Ebben arról írt, a mű túl szubjektív, arisztokratikus, és nem képes a „valódi társadalmi realizmus” felmutatására. Ez a bírálat része volt annak a szélesebb sajtó- és kultúrpolitikai kampánynak, amely Márait „polgári, reakciós szerzőként” próbálta diszkreditálni. Maga Márai – aki nyilvánosan nem reagált – azt írta a naplójában: „A kommunisták irodalmi pápája, egy Lukács György nevű, Moszkvából hazatért esztéta, folyóiratukban lefejez – nagyon udvariasan, körülbelül mint a középkorban a hóhér: elébb letérdel és bocsánatot kér, aztán hatalmasat suhint bárdjával és elvágja nyakam.”

Az 1948 utáni emigrációs periódus Márai irodalmi megítélésének egyik legszerteágazóbb időszaka: nemcsak az emigráns magyar közegben, hanem tágabb, nemzetközi irodalmi diskurzusban is reagáltak a műveire. Egy nemzetközi tanulmány szerint Márai pályafutását és fogadtatását az emigrációs identitás, politikai visszautasítás és későbbi kanonizáció folyamata alakította, amelynek egyik meghatározó témája a meg nem értés, majd a későbbi újjáéledés. Emigráns irodalmi kontextusban mint „egyéni hang” és identitás-őrző figuraként kezelték, aki túllép a politikai hasonlatokon. Nemzetközi irodalmi recepcióban olyan szerzőként tartották számon, akinek életműve metaforája a haza elvesztésének és kultúra iránti ragaszkodásnak.

Címlapfotó: Járókelők a kassai Fő utcán 1928-ban. Az Egy polgár vallomásai alaposan felbolygatta a város életét (Fotó: Fortepan/Bónis József)

A cikk a Várnegyed 2026/2. számában jelent meg!

A teremtés háza

Utcamesék

stickerey

-

2026. február 3.

0

Ma elsősorban forgalmas közlekedési útvonalként ismerjük az Alkotás utcát: villamosok, autók, siető emberek, irodák és lakóházak sora. Pedig ez az út jóval több ennél. A története félrefordításokból, eltűnt épületekből, emberi sorsokból és tragédiákból áll össze – olyan történetekből, amiket ritkán hoznak felszínre a mindennapok, de mélyen beleégtek a környék múltjába.

Már az utca neve is egy különös történet lenyomata. A XVIII–XIX. század fordulóján a környéken állt egy különleges épület, az úgynevezett Teremtés-ház (németül Schöpfungshaus), amelynek homlokzatát egy Ádám teremtését ábrázoló dombormű díszítette. A fáma szerint táncolt benne Mária Terézia, de a bécsi kongresszusból Pest Budára kiránduló Frigyes Vilmos porosz király, Sándor orosz cár és Ferenc osztrák császár is megpihent ott 1814 őszén. A környéken élő német ajkú lakosság az utcát az épület után Teremtés utcának nevezte el. A magyar közigazgatás azonban a nevet félrefordította: így lett belőle Alkotás utca. Ennek később „szerencsés” következménye lett: míg sok budapesti utcát átneveztek a XX. század politikai viharai során, az Alkotás neve érintetlen maradt. Miután a bibliai teremtésre való utalás elkopott, a névhez az átkeresztelésben jeleskedő kommunisták sem nyúltak hozzá.

A Teremtés-házat 1936-ban lebontották. Ekkor különös felfedezést tettek: a föld alatti pincékben emberi maradványokra bukkantak. Noha az épület korábban börtönként is szolgált, hivatalos magyarázat soha nem született arra, pontosan kik voltak ezek az emberek és hogyan kerültek oda. A leletek közben azt sejtették, hogy az utca múltjában a békés polgári felszín alatt sötétebb fejezetek is megbújnak. A XIX–XX. század fordulóján az Alkotás utca bérházaiban egymás mellett éltek hivatalnokok, katonatisztek, kézművesek és értelmiségiek. A házak udvarai, kapualjai apró emberi drámák színterei voltak: szerelmek szövődtek és hullottak szét, családi botrányok pattantak ki a zárt falak mögött. A házak közül sincs már meg mind, a történetek pedig legfeljebb a családi emlékekben maradtak meg.

A közelmúlt egyik legsúlyosabb tragédiája 2004-ben történt itt. Egy albérleti lakásban egy ötvenes férfi szándékosan megnyitotta a gázcsapot, hogy – állítása szerint – öngyilkosságot kövessen el. Nem fi gyelmeztette azonban lakótársát, aki mit sem sejtve lépett be a lakásba. A felgyülemlett gáz egy pillanat alatt berobbant, a detonáció pedig halálos sérüléseket okozott. A tragédia nemcsak bűneset volt, hanem megrázó emberi dráma is: egy halott mellett öt további sérült, sok tízmilliós kár. Az elkövető utóbb 18 év börtönt kapott.

Az utca mindennapjai ma sem mentesek a váratlan helyzetektől. Forgalmas útvonalként rendszeresen történnek itt közlekedési balesetek, amelyek pillanatok alatt megbénítják a környéket. Ezek az események ritkán kerülnek be a várostörténeti emlékezetbe, mégis hozzátartoznak az utca élő, lüktető valóságához, ahhoz a folyamatos mozgáshoz, amelyben emberi figyelmetlenség, sietség és fáradtság találkozik. Az Alkotás utca történetének így nemcsak várostörténeti vetületei, hanem folytonos személyes láncolatai is vannak. A hétköznapi küzdelmek pedig ma is ott vibrálnak a villamoscsengők és autódudák zajában.

(Fotó: Fortepan/Magyar Bálint)

(A cikk megjelent a Várnegyed 2026/2. számában.)

Semmiért sem adnám Budavárt! – Sebestyén Márta a friss Várnegyed címlapján

-

2026. február 3.

0

Semmiért sem adnám Budavárt! – Sebestyén Márta a friss Várnegyed címlapján

Idén második alkalommal érkezik kerületünk hivatalos magazinja, a Várnegyed.

Fél évszázada áll a színpadon és viszi a magyar népzenei kincs hírét a nagyvilágba, de ki az abszolút példaképe? Miért fontos a hagyományos kultúra tovább örökítése? – a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Sebestyén Mártával beszélgettünk, aki nemrég elnyerte Budapest díszpolgára címet is.

Ezekről olvashat még friss számunkban:

• Búcsúzunk 101 éves korában elhunyt Dragontis Tamás építésztől
• Himnusz és operett: így emlékeztünk meg a Magyar Kultúra Napjáról
• Négylábúak az idősklubban: miben segíthet egy kutya idős gazdájának?
• Farsangra hívja a bálozókat a Czakó jégpályája
• Új internetes problémabejelentő oldalt indított a Budavári Önkormányzat
• Fejlődik a Vár, megmarad a Déli: Lázár János az I. kerületből üzent a budapestieknek
• Budavári baba-mama csomag várja az újszülötteket
• Társas ügyek: nem árt tisztában lenni, mi a közös képviselő feladata
• Túlturizmus? Lehet kezelni az emberáradatot: a Bástya Kör rendezvényén jártunk
• A tanítás nem cél, hanem eszköz – ezúttal a Szent Gellért Katolikus Általános Iskolában jártunk
• Hófedte Trabant, irhabunda és szénszünet – szemtanúkkal idéztük fel az 1987-es ítéletidőt
• Útkeresés: Japánból érkezett a Márai Budán című kiállítás közönségdíjasa, Majzik Róbert
• Színgesztusok címmel kilenc absztrakt alkotást mutat be a Tér-Kép Galéria Zimányi László gyűjteményéből
• Hogy kerül egy washingtoni lány a Batthyány térre? A nemrég magyar állampolgárságot kapó Bánfalvi Carolyn elmesélte
• Találtunk egy furcsa nevű kutyát. Kiderült, Dicsak csak a gazdájára hallgat
• Hogy cselezte ki az Alkotás utca a kommunistákat? Utcamesénkből kiderül
• Rajongás és ellenszenv: mit gondoltak kortársai Márai Sándorról?
• Farsangi narancsos csokitorta-recept érkezett a Naphegyről

Lapunkat a MáraiKult programajánló mellékletével keresse postaládájában!

A Várnegyed pdf-formátumban digitálisan is olvasható . Lapunk tartalmai Facebookon is követhetők. Szerkesztőségünkben (1013 Budapest, Krisztina krt. 73.) pedig a készlet erejéig korábbi lapszámaink is elérhetőek!