Bakó Annamáriát nemhogy a hazai közönségnek, de a külföldieknek sem kell bemutatni, hiszen akinél egykor Sir Anthony Hopkins brit filmszínész üldögélt órákat, és merült el a magyar irodalomban, az biztos nem áhítozik már világhírnévre. A könyvesház negyedszázadon át irodalmi erőközpont volt a Hess András téren, ahol a könyvbemutatók, dedikálások mellett az inspiratív beszélgetések egyaránt fontosak voltak. Az akkori pezsgés tovaszállt, a könyvpiac radikálisan megváltozott, az olvasók megritkultak. De Annamária ma is minden nap töretlen hittel nyitja ki a Little Litea ajtaját.

Sokan örülnek a napsütésnek a Hess András téren, le is ülnek a kis vendéglátó pavilon teraszára XI. Ince pápa szobra közelébe. Mi ezzel szemben a Little Litea hűvösébe húzódunk, ahol már vár ránk Bakó Annamária könyvesboltos, irodalomszervező. Rég volt már, hogy szemközt, a Pénzügyminisztériumnak épült Belügyminisztérium udvarán a könyves pavilonban emberek nyüzsögtek… Itt működött 2017-ig Annamária birodalma, a Litea Könyvesház és Teázó. Fájónak érezzük a kérdést, de feltesszük, hova került az a kék cserépkályha, ami a Litea közepén állt? Annamária rögtön belekezd: egy nagyon kedves erdélyi szállodás család bontotta el és vitte át Nyárádszentlászlóra, ahol a szállójukban építették újra. Egyszóval jó helyre került. „A Litea megszűnt, de az emlékezete nagyon szép, nagyon sok emberben él. Az egy nagy család volt” – szavai nyomán a Litea élete egyszerre a régmúlt és a tegnap eseményeiként jelenik meg előttünk.

De kik is fordultak meg itt? Említhetjük rögtön John Lukacsot, Duray Miklóst, Markó Bélát. Sir Anthony Hopkins, mikor itt forgatott Magyarországon, gyalog jött át a Lánchídon a Four Seasonsból. Bevette magát az egyik sarokba és magyar szépiroldalmat olvasott angolul. Annamária addig műgyűjtő feleségével beszélgetett a kortárs képzőművészetről. „Mádl Ferenc elnök úr rendszeres vendég volt, és sok nagy nevű történész. Vagy mondjam Orbán Viktort és az emlékezetes dedikálást? 2002 karácsonya. Történelmet írt a Litea, az emberek reggeltől este kilencig a bejárattól a Bécsi kapu térig álltak. Pedig nem is a saját könyvét dedikálta, hanem egy 56-os emlékkönyvet, amelyben egy beszédével szerepelt.”

A Litea 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán nyílt a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó és a Helikon tulajdonaként. 1993 áprilisától egyéni vállalkozásban működött tovább, így sikerült megmenteni egy esetleges méltatlan folytatástól. A vállalkozásban Annamária fia, Bakó Buda volt végig a segítő partner. Ő a szigorú, fiskális, modern menedzserszemléletű “pénzügyminiszter”, Annamária a laza, bohém, nagylelkű vendéglátó, művészeti programszervező. A Litea negyed századon át a 6-7 főnyi, lelkes fiatalból álló személyzetének köszönhetően sikeresen működött: egy nagyon igényes, kulturális, közösségi térré vált a Várban. A határontúli magyar szerzők, a diaszpórából egyre gyakrabban hazalátogató, hazatelepülő szerzők, valamint a kortárs hazai irodalom és szellemi élet nagyjai váltották egymást könyvbemutatóikkal, író-olvasó találkozókkal. Nagy Gáspár, Gyurkovics Tibor születésnapjukat is évről évre itt ünnepelték. Annamária sok csodálatos könyves barátságát köszönheti a Liteának: Lázár Ervin, Jókai Anna, Czigány György, Tamás Menyhért, Jankovics Marcell, Szőnyi Zsuzsa, Ferdinandy György…  

Könyvbarátság

Ilyen gazdagító barátságot kapott Annamária Alexander Brody amerikai üzletembertől is. Ő egy reklámcég elnökeként érkezett 1976-ban a Hilton szálló megnyitójára. Hamar rátalált a Vörös sün-házban működő könyvesboltra, és ott rögtön törzsvendég lett. 

“Gyönyörűen beszélt, sőt írt magyarul, és még öt nyelven. A vele való találkozás során tapasztaltam meg, mit jelent az út könyvek által lélektől lélekig. Nagybetűs könyvesbarátságunk hozadékául megalapítottuk a Jövendő kiadót. Profilunk főleg a két világháború közötti irodalom kevésbé ismert, kis terjedelmű gyöngyszemei, bibliofil illetve reprint kiadások voltak, de adtunk ki kortárs irodalmat is, például Tandorit. De mi jelentettük meg Márai budai írásaiból válogatott idézetgyűjteményt Budán lakni világnézet címmel. Hess András Chronica Hungarorumhoz írott előszavát olvasva fogalmazódott meg bennem, hogy ha valakit jó sorsa a budavári Hess András térre vezérelt, és ott Pest-Buda legrégebbi lakóházában van a könyvesboltja, kötelessége a hely európai mértékkel mérve is kivételesen értékes konyvtörténelmének emléket állítani. Így született meg az Áll Buda még – A magyar irodalom várbéli századai c. könyvünk Buda fennállásának 750. évfordulójára” – emlékszik vissza Annamária. 

A Jövendő könyvfüzeteket, – ahogy ő mondja, “könyvékszereket” – is kiadott, például Adjon az Isten címmel Nagy László karácsonyi verseit. A magyar irodalom sorsverseit is kötetbe válogatták, így született meg a Himnuszt, a Szózatot és a Boldogasszony Anyánk népéneket tartalmazó kis kötet. Ezt nagy számban vásároltak meg iskolák tanév végi jutalomkönyvnek. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, vagy Karinthy Frigyes Barabás című rövid írását külön kis füzetben jelentették meg, szintén nagy sikerrel. A kiadó egészen 2016-ig működött, és jött 2017, amikor a Liteát is be kellett zárni a Várat érintő felújítási munkálatok kezdetével.

A Litea a Little Litea – Budai Krónika Könyvesboltba szorult vissza. A kínálat jellege ugyanaz, mint régen: vadonatúj könyvek keverednek régebbi, akár bibliofil kiadványokkal, képes albumokkal. A címek olyan virtuozitással keverednek, hogy mégsincs antikvárium-érzése az embernek. A két helyiségben egy-egy körasztal székekkel, a társasági élet jelenlétére utalva.

„Elfér itt tizenöt ember, volt itt irodalmi összejövetel, író-olvasó találkozó. De az régi a pezsgés nincs, az most a Jókai Anna Szalonban, a MáraiKultban van. Kegyelmi ajándék, ha az ember könyvek társaságában élheti le az életét. Mindig könyvek között éltem, otthon több ezer könyvünk volt. Apám orvos volt, anyám gyógypedagógus, magyar-könyvtár szakosként végzett Szegeden. Teljesen természetes volt, hogy a könyves szakma felé indulok el. Idén szeptember 1-jén lesz ötven éve, hogy a Várba kerültem könyvezni. Pont itt mellettem, ugyanitt a Hess András téren az Állami Könyvterjesztő Vállalat 93. számú boltjában kezdtem dolgozni. Akkor még fantasztikusan dübörgött a könyvszakma, a Vár tele volt szellemi foglalkozásúakkal, mert kutatók dolgoztak a műemlékeseknél meg az MTA-nál. Ebédidőben bejöttek hozzám, és én mint klasszikus kereskedő hitelbe adtam a könyveket, ők meg fizetésnap után fizették ki.”

Tőrdöfés

„Közben megtörtént az a szörnyűség, hogy az internet kiütötte a könyvszakmát. Ezzel együtt csoda, hogy még életben van. De nemcsak hogy él, hanem gyönyörű könyvek kiadására is futja. Bár kétségtelen, hogy eladni nehéz.” Annamária egyenesen kimondja, hogy az emberek igenis elfordultak a könyvtől. Ma az ezer példányban nyomtatott könyv kivételesen nagy kiadásnak számít. Ezt az élet vissza is igazolja, a másfél órás látogatásunk alatt két érdeklődő tévedt be a boltba, de egyikük sem vásárolt. Pedig az idegennyelvű műveket nagy számban kínáló könyvesboltnak nemigen lehetne jobb helyet találni. A gyökeres piaci változásról beszélünk, szerinte a webshop-rendszer még személytelenebbé tette a könyvezést.

 „Ebből pont az emberarcú, emberhangú vevő hiányzik, akinek jólesik, ha elbeszélgetünk vele, s akitől egy félmondat is elég ilyenkor, hogy tudjam, mit ajánljak neki. Én így működök, ez százszázalékosan bejött. Ha nem szedem ki a chilei látogatóból, hogy agysebész, sose ajánlom neki Karinthy Utazás a koponyám körül spanyol kiadását.”

Ennél még meghatározóbb volt számára a találkozás az Angliában élő Cs. Szabó László író-esszéistával. „Bejött egy úr ’83-ban egy csinos hölgy társaságában. Elkezdtünk beszélgetni, de beugrott, hogy ezt az arcot egy könyv hátsó borítóján már láttam. Csendben meg is néztem a polcon, és egyre biztosabb voltam benne, hogy ő az. Másfél óra után megkértem, dedikálja azt a könyvet. Nagyszerű emlék.”

Irodalomszervező tevékenysége nem korlátozódott a Liteára, 2003-ban megszervezte a Budavári Könyvünnepet. Az ötlet adta magát: miért ne ünnepeljük a könyvet a Várban, ha a hazai nyomtatás bölcsője itt van, ráadásul Hess Andrásról, az első hazai nyomtatott könyv megalkotójáról tér is el van nevezve? Tetejében Annamária a fél életét itt töltötte el… Annamária a szerencse kegyeltjének tartja magát, hogy sikerült útjára indítania ezt a sorozatot, bár az utóbbi években a könyvünnep elmaradt. A Budavári Önkormányzat által szervezett legutolsó könyvünnep 2019-ben volt, akkor épp Kassa, Márai Sándor szülővárosa volt a díszvendég. „Az Ünnepi Könyvhéttel szemben ez egy emberléptékű, bejárható fesztivál volt” – emlékezik vissza.

Könyv és közösség

Annamária az idén már hatvan éve működő Várbarátok Köre civil szervezetben is nagyon aktív, előadásaik ragaszkodó törzsközönséget vonzanak. Legutóbb Somorjai Ádám bencés szerzetes, három pápa magyar írnoka volt a vendégük.

„A Vár engem nagyon szépen befogadott, 2003-ban díszpolgárrá avatott. Minden kitüntetésemre büszke vagyok, de erre a legbüszkébb, mert azt jelenti számomra, hogy érdemes volt élni és dolgozni. A Vár részévé váltam.” Annamária megállíthatatlan: most a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban szerveződő Európai Dísznövényvásár és Kertművészeti Kiállításra készül, ahova témába vágó könyvválogatást visz a legkülönbözőbb kiadóktól. De egyszemélyes intézményként tulajdonképpen minek tartja magát, könyvkereskedőnek, kultúraszervezőnek, könyvkiadónak? Válasza egyszerű: amit csinál, az alapvetően kultúraközvetítés könyvek által. 

“Hiszem, hogy a kultúrát jól szolgálni csak az értékelvű ökumené jegyében lehet és szabad. Püski Sándor bácsi – példaképem – memoárkötetének címe jut eszembe: Könyves sors – magyar sors. Könyvesnek lenni nem szakma, hanem hivatás, ami azt jelenti, nagyon nehéz abbahagyni, elengedni.”

Az interjú megjelent a Várnegyed XXXI./6. számában. Fotó: Tóth Tibor

A fiatalok szerhasználata többnyire mögöttes okokkal állhat összefüggésben, ezek feltárása megkerülhetetlen a megoldások keresése során. Bajzáth Sándor felépült függő és addiktológiai konzultánssal a drogok iránti kíváncsiságról, a szülői háttér hajlamosító tényezőiről, illetve arról a felelősségről beszélgettünk, amely a családokra és az oktatási intézményekre hárul.

Viszonylag későn, 19 évesen találkozott először a droggal, hasist szívott, nem sokkal később jöttek az ópiátok – mondta Bajzáth Sándor rögtön a beszélgetés elején. Az 1980-as évek közepén, rövid, alkalmi hasishasználat után egy párkapcsolat révén nagyon gyorsan intravénás szerhasználóvá vált, ami szerinte nem tipikus út, de jól mutatja, mennyire meghatározó lehet a közvetlen környezet. A már több mint 23 és fél éve szer- és alkoholmentesen élő szakember saját példájával cáfolja azt az elképzelést, hogy kizárólag nagyon fiatal korban lehet lejtőre kerülni. A szerhasználathoz vezető „alapok” azonban már gyerekkorban kitapinthatóak.

A családi háttér

A droghasználat mögött ritkán áll pusztán kíváncsiság. Bajzáth Sándor tapasztalatai szerint szinte mindig valamilyen családi diszfunkció, érzelmi hiány vagy feldolgozatlan feszültség húzódik meg a háttérben. Úgy látja, hogy egy jó nevű budai gimnázium tanulói sem feltétlenül védettebbek, csupán más jellegű problémákkal küzdenek. A jól szituált, elfoglalt értelmiségi szülők gyakran anyagilag mindent megadnak, de érzelmileg kevésbé vannak jelen, nincsenek kijelölt keretek, ami kiemelt kockázati tényező. Nem beszélve arról, ha a háttérben rossz családi működés húzódik meg, amit tetézhet, ha a szülők egymással sincsenek jóban. Egy példát is említ – meghívták egy budai (fizetős) gimnáziumba előadást tartani, mert a gyerekek körében droghasználat gyanúja merült fel. Ő azonban a szülőkkel akart találkozni. A csoportfoglalkozáson aztán később kiderült, hogy az egyik családban a szülő ivott, egy másikban pedig rendszeresen füvezett. A megoldást tehát ezen a szinten kellett – és többnyire kell – keresni.

A függőség figyelmeztető jele

A függőség definitív határvonalát Bajzáth ott húzza meg, amikor a szerhasználó elveszíti az irányítást saját élete felett. Amikor a szer az élete szerves részévé válik és akkor is használja, amikor már tudatilag nem akarja. Úgy véli, az alkalmi használat önmagában még nem feltétlenül jelent függőséget, de a rendszeresség már egyértelmű figyelmeztető jel. Különösen fontosnak tartja annak megértését, hogy nem minden fiatal indul ugyanarról a rajtvonalról: aki stabil családi háttérrel, célokkal, sporttal és támogató kapcsolatokkal rendelkezik, nagyobb eséllyel „kinövi” a kísérletezést, míg a problémás közegből érkező, valamilyen szociális hiányt szenvedő gyereknél a szer szinte okszerűen tölti ki az űrt. Az nem baj, ha a gyerekek tudják, hogy milyen cselekménynek mi a büntetése, hogy mik a jogaik, de meggyőződése szerint a megelőzés elsődleges terepe a család kell legyen. Azokat a celebeket, akik „előadói munkásságuk során” a drogfogyasztást vagy épp az alkoholt trendi dologként keretezik, nem engedné gyerekek közelébe.

Viszonyunk az alkoholhoz

A szakember az alkoholt heroin-szintű drognak tartja. Szerinte ez a szer épp a társadalmi normalizáltsága miatt rendkívül veszélyes, ráadásul a családi mintákon keresztül nagyon súlyos nyomot hagy már a gyerekek korai életszakaszában is. Bajzáth úgy véli, a zéró toleranciára épülő iskolai gyakorlat – amely azonnali kizárással reagál – nem oldja meg a problémát, sőt gyakran tovább mélyíti azt. Álláspontja szerint nem lehet minden esetet egyformán kezelni: különbség van egyszeri kipróbálás, rendszeres fogyasztás és terjesztés között. A gyerekek esetében annyi azonban biztos, hogy a szülők bevonása nélkül nincs valódi megoldás.